Keserű kétszászhuszonkettő (,avagy az émelyítő ihlethiány)
Olyan keserű vagy.
Hát, éppen erről van szó! Gyakran azt mondom, hogy nem
vagy jelen, most, azonnal neki kell ugranom valami újnak. Érzem, hogy az
ereimben friss vér csorog és mellettem van minden erő. És mégsem. Valami oknál
fogva mégse sikerül továbblendítenem magamtól a hintát -, amiben ülök.
Aztán vettem a bátorságot és azzal kezdtem, hogy
megvizsgáltam közelebbről a dolgot. Nehezen jöttem rá, hogyha nem is világít rá
tisztán a helyzet, van ellenszer és magától kétes, hogy hatni fog. Kellek hozzá
én is. Orvosolni kell a „hibát” pont azzal, amiben akadályoz. Így fogtam az
előbb nyugovóra szánt laptopot és elkezdtem legépelni a szavakat, amik ezek
után csak áradtak belőlem és fent olvashatók. Valahogy, mintha a gond okozta
hányinger is eltűnne, és már amiatt sem lennék magamra annyira dühös, hogy képtelen
vagyok bármerre mozdulni. Már nemcsak az üres dokumentumot vagy éppen néhány elveszett
sort bámulok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése